Lehet az interneten pénzt keresni információs termék előállításával, partner programokhoz csatlakozással ?

Filóztam rajta miután elolvastam olyan ajánlatokat, amelyek azt sugallják gyerekjáték az egész, bele kell kezdeni, és  csinálni. A tájékoztató hírlevelek szerint vannak sokan állítólag, akik csinálják, de azért nem keresnek vele, mert nem jól csinálják.

Lehet jól és lehet rosszul csinálni, de hogy hogyan kell ezt igazán jól csinálni azt ők tudják, és lépésről lépésre leírják. Úgy, hogy akár egy internet analfabéta is meg fogja tudni csinálni, ha követi az útmutatót, amit sok év áldozatos munkájával és buktatók százaival való szembesülések árán a szerzők letisztult állapotba hoztak.

Mindössze meg kell venni a könyvet, amibe belesűrítették azt az esszenciát, ami a sok kísérletezésből leszüremlett, így a szerencsés vevőnek már egy letisztult módszertant kell csak követni.     Mindez potom árért elérhető, a sok tízezer forintos listaár helyett most csak x tízezer forintért, hatalmas kedvezménnyel.  Csak most, csak Önnek, csak korlátozott példányszámban ezen a szuper áron a korán ébredőknek.

Na nézzük meg közelről, miből fogok meggazdagodni, hiszen a titok birtokába jutottam:

 

 Mi tetszett meg benne ?

Az interneten végezhető munkákban az a legnagyszerűbb, hogy függetlenséget nyújt.

Nincs főnök, nincs kötött munkaidő, nem kell reggel 6 -ra minden nap bejárni, nem kell gyárban, irodában tölteni az egész napot egy helyen. Az egyetlen  kényszer a saját magam által kitűzött cél elérése, azaz stabil jövedelem megteremtése.  Akkor dolgozom napi 16 órát a 24-ből, amikor én akarok.  

A témában ígért módszertanban az a legszimpatikusabb vonás, hogy a bevezetőben leírtak szerint kemény, kitartó, állhatatos munkát kell végezni a siker eléréséhez. Nem pilótajáték, nem multilevel marketing, a szerencsének nincs szerepe benne. Ez tetszik.

Ugyanakkor komolyabb tőke sem kell ahhoz, hogy felfusson az üzlet idővel.

 

Mit ígér ?

 "...átfogó, mindenre részletesen kiterjedő megoldáscsomagot..."

"... nem egyszerűen csak leírja, hogy milyen módszerekkel keressél pénzt az interneten, hanem megmutatja, hogy azokat pontosan hogyan és miként építsd fel, miként futtasd fel..."

"....Információs Termék Készítés: Sikeres információs terméket tudsz majd készíteni ..."

"...Partner Programok Titkai: Megtudod, hogy miként kereshetsz sikeresen pénzt a partner programok segítségével. Bemutatom, hogy melyek azok a speciális témakörök, amik emberek százait érdekli..."

 

....stb-stb.

Az ígéret szerint a megvásárolható anyag tartalmaz sok ismeretet, pl. a jó keresőoptimalizálást, Adsense, Adwords kezelést, Google Analytics megfelelő használata, online marketing stratégia,....

Ez jól hangzik, de nem lehet a teljes szövegből sem kihámozni igazából mit is kell majd valójában nekem tenni napi operatív tevékenység szintjén, amihez kapcsolódóan ezeket használni tudjam.  Azaz milyen értéket kell nekem létrehozni, milyen tudással, készségekkel, tapasztalatokkal kell ahhoz rendelkeznem, hogy végig vigyem. Legalábbis annyit, hogy én meg tudjam ítélni, ahhoz a munkához alkalmasnak tartom-e magam.

Ez nem derült ki.

 

Mi derült ki ?

Miután megvettem ezt a tudást az alábbit tudtam meg a számomra addig nyitva maradt kérdésből.

Ebből az ismeretanyagból akkor használhatok fel érdemben bármit is, ha képes leszek olyan tartalmat felépíteni, létrehozni, ápolni, ami nagy tömegek számára érdekes, folyamatos érdeklődésre tarthat számot. Hogy az mi lenne, azt nekem kell kiötölni. Ehhez segítségül annyi útmutatót kaptam, hogy nem az a fontos én mit tudok, engem mi érdekel, hanem olyan témát kell választani, ami minél több embert érdekel.

Ezekből ízelítőt kaptam:

- hosszú élet titka,

- boldogság,

- szerelem,

- ..........................................

 

A választásnál egyetlen szempont legyen mérvadó : a látogatottság. Mindent ennek kell alárendelni, El kell dönteni, hogy pénzt akarok keresni, vagy magam szórakoztatására, a magam értékrendje mentén akarok tartalmat építeni.

 

Honnan dől a lé ?

A bevételek elsődleges forrása ugyanis a hirdetési felület közvetlen és közvetett értékesítése. Az utóbbi alatt azt kell érteni, hogy a partner program keretében attól a weboldaltól jutalékra lehet számítani, amely vevője az én oldalamról kattintott át, és tényleg vásárolt.

Hirdetést pedig nyilván akkor helyez el valaki, ha tudja mekkora a weblapom látogattsága.  Minél nagyobb annál többen hirdetnének ott, és annál magasabb díjért lehetne egységnyi hirdetési felületet kiadni. 

 

Summa summarum

Mindezt a tudás, ami sok év tapasztalatából leszüremlett ebben a könyvben, csak annak érdemes elsajátítani, aki érez magában képességet, affinitást, erőt ahhoz, hogy írjon napi gyakorisággal saját honlapra, blogba. Egyúttal azt is képes megítélni, hogy milyen, tömegek által keresett témát válasszon hozzá akkor is, ha az őt magát egyáltalán nem érdekli.

 Hogy mi a látogatottság kritikus szintje azt a mindenkori internetes hirdetési piac kereslet/kínálati viszonya határozza meg.  A sok lehet, hogy nem elég sok, de hogy mennyi az elég az nem derül ki csak már menet közben.

Ez utóbbi a lényeg, a többi, amit a könyv tartalmaz csak támogatja mindezt.

 

Nyilván nem véletlen, hogy a szerző gondosan ügyel a kommunikációjában arra, ez ne derüljön ki az előtt, hogy a delikvens megvette a gondosan összeállított könyvet, hiszen ha megtenné alaposan megkurtítaná azok számát, akiket még ez után is érdekelne az " átfogó, mindenre részletesen kiterjedő megoldáscsomag" .

Persze a megtanulandó módszertannak ez a megfontolás is szerves részét képezi.   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kiserletigazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr445045854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása